Inuyasha 4.-Sango
Régebben hallottam egy legendát a Shikon no Tama születéséről…
Több száz évvel ezelőtt élt egy Midoriko nevű papnő, akinek a hatalma olyan nagy volt, hogy képes volt megtisztitani a szellemeket. Több száz szellemmel végzett igy, ám egy napon ezek a gonosz lények összefogtak, hogy örökre végezzenek a papnővel. Midoriko hét nappal, hét éjjelen át küzdött a szellemekkel, ám végül egynek sikerült őt megsebesitenie.
Midoriko utolsó leheletével még megtisztitotta a szellemet, ám a nagy erőfeszitésbe az ő lelke is kivált. Ez a lélek a Szent Ékkő…
S habár Midoriko és a szellemek kővé váltak, legbelül érzem, hogy a papnő még nem veszitette el a csatát. Az Ékkő belsejében még továbbra is dúl a háború a jó és a gonosz között…
Ezért kell megállitanunk Narakut, mert ha megszerzi a Négy Lélek Ékkövének darabjait, és egyesiti azt, legyőzhetetlen lesz, és a világot elönti a gonoszság…
Az az aljas féreg igy is rengeteg embernek ártott már; Inuyashanak, Mirokunak és persze nekem is…
Az apámmal és a kisöcsémmel, Kohakuval egy szellemirtó faluban éltünk. A mi feladatunk volt, hogy elűzzük a szellemeket. Ám egy napon, gonosz csapda áldozataivá váltunk…
A palota ura, aki megbizott bennünket Naraku irányitása alá került, miközben az a féreg maga is ott volt a háttérbe visszahúzódva.
Miután elintéztük a szellemeket, Naraku irányitása a kisöcsémre is kiterjedt, akit arra használt fel, hogy lemészárolja vele Kohaku társait, köztük az apánkat is.
Miközben megpróbáltam megállitani a palota urát, az emberei nyilakkal lőttek ránk, igy nem volt sok esélyünk. Ám Kohaku és én, életben maradtunk. De csak később jöttem rá, milyen áron…
Az az aljas Naraku később azt hazudta nekem, hogy Inuyasha mészárolta le a falumbelieket, és ő gyújtotta fel a szülőhelyemet. Persze ebben is az ő keze volt.
Szégyenemre rátámadtam Inuyashára, de szerencsére hamar kiderült az igazság: Naraku csúnyán átvert engem.
És ami a legrosszabb: most ő irányitja Kohakut. A kisöcsém meghalt volna, ám Naraku egy ékkő segitségével életben tartotta, és most azt csinál vele amit akar; teljesen az irányitása alá vonta.
Viszont ha az Ékkőszilánk kikerül Kohaku hátából, a kisöcsém azon nyomban meghal. Mindössze a Szent Ékkőszilánk tartja életben…
Felesküdtem, hogy megbosszúlom a szellemirtók halálát, és kiszabaditom a kisöcsémet. Ehhez az kell, hogy végezzek Narakuval. Ám az a féreg napról napra erősebb lesz; képes magába szivni más szellemeket is, igy egyre hatalmasabb lesz, míg meg nem állitjuk.
De Inuyashával, Kagoméval, Shippoval és Mirokuval elhatároztuk, hogy bármi áron, de bosszút állunk azokért, amit tett, és semmiképpen sem hagyjuk, hogy megszerezze az összes szilánkot…
Ha már itt tartunk, nem könnyű ilyen útitársakkal utazni. Pláne nem Mirokuval. Az a perverz szerzetes minden alkalmat megragad, csakhogy megfogdossa a fenekemet. Nem is beszélve arról, hogy minden lánnyal kikezd-persze nem sok sikerrel...
Bár nem mintha valaha is féltékeny lettem volna! Ugyan miért tennék ilyet?! Csak mert minden csinos lánytól megkérdi, hogy ,,Lennél-e a gyermekeim anyja?"?!
Ugyan, kit érdekel...
Aztán ott van a Kagome-Inuyasha-Shippo trió. A kis rókaszellem mindig piszkálja Inuyashát, aki ettől teljesen felkapja a vizet, és pár monoklival jutalmazza Shippo akadékoskodását. Mire Kagome rögtön a kis rókakölyök védelmére kel, és már üvölti is, hogy ,,Fekszik!", amitől persze Inuyasha rögtön padlót fog.
Azért néha mulattató is tud lenni ez a dolog.
De ezeket leszámitva, a barátaim személyében igazi kincsekre akadtam...
