Inuyasha 5.-Shippou

A nevem Shippou, és egy rókaszellem vagyok. Az apukámmal éltem együtt, csakhogy egy napon a gonosz villámfivérek megtámadtak minket. Apámat megölték és a prémjét diszként használták fel, ám nekem sikerült megszöknöm.
Felesküdtem, hogy bosszút állok apám haláláért, ám egyedül ez nem menne. Ezért volt szükségem a Szent Ékkő szilánkjaira, amely egy Kagome nevű lány táskájában lapultak.
El is loptam, ööö, akarom mondani, sikerült is megszereznem őket, ám a villámfivérek ellen még igy sem sikerült kiállnom.
Kagome utánam jött, és miközben azon fáradozott, hogy engem megmentsen, a fiatalabbik fivérnek sikerült elrabolnia őt.
Ezt persze nem hagyhattam. Ám egyedül nehéz feladat lett volna kiszabaditani a lányt, ezért Inuyashát biztam meg a küldetéssel.

Hm. Az az ostoba Inuyasha. Nem elég, hogy Kagomét is mindig felmérgesiti, még nekem is az agyamra megy. Állandóan piszkál, persze én mondom neki, hogy ez gyerekes dolog, de ő nem hallgat rám. Ostoba Inuyasha. Még azt sem képes eldönteni, hogy melyik lányt szereti jobban… Ostoba…

Végül is sikerült kiszabaditanunk Kagomét. A villámfivérek az Ékkőszilánkokat kérték cserébe, ám annak az ostoba Inuyashának esze ágában sem volt odaadni őket. Igy nem maradt más hátra, mint a csata. Természetesen én is rendesen kivettem belőle a részem; megmentettem Inuyashát, és Kagomét is.

Ezt követően persze könyörögve kérték, hogy maradjak velük, és védjem meg őket a gonosz szellemektől. Mivel jobb dolgom úgyse volt, és Kagome is felajánlott egy csomó apró kis finomságot, amit a saját világából hozott, beadtam a derekam, és beleegyeztem, hogy mostantól elkisérem őket Ékkővadászos útjukon.

Nemsokára összefutottunk Mirokuval, a perverz szerzetessel. Mégcsak gyerek vagyok, de még én is látom, mekkora nőcsábász. Minden szép lányt letámad-persze kevés sikerrel…

Ami azt illeti… Eleinte Kagoménél is próbálkozott, persze finoman a tudtára lett adva, hogy semmi esélye. Eleinte még az Ékkőszilánkokat is meg akarta kaparintani tőlünk; el akarta lopni. Méghozzá alattomosan. Még jó, hogy Kagoméék visszaszerezték.
Csak később derült ki, hogy minek köszönheti a birtokában lévő fekete szélörvényt. Egy Naraku nevezetű fickó átkozta meg vele a nagyapját, és ez a fekete lyuk apáról fiúra száll, mignem végleg végeznek azzal a galád félszellemmel.

Mivel Miroku igencsak megkedvelte a társaságunkat-pláne Kagoméét-csatlakozott hozzánk, igy már négyen folyattuk utunkat, hogy felkutassuk a Szent Ékkő szilánkjait.

Később még csatlakozott hozzánk egy Sango nevű szellemirtó lány is, akinek van egy aranyos kétfarkú macskaszelleme, Kirara. Én őt szeretem a legjobban; puha szőre van, amin nagyon jól lehet aludni, és bármit mondok neki, sosem felesel vissza.
Kiraranak megvan az a képessége, hogy a harcban óriási fenevaddá változzon. Ilyenkor képes repülni, és ami azt illeti, Sango és Miroku, sőt néha még Kagome is gyakran kihasználja ezt a képességét.
Szegény Kirara. Gyakran kihasználtuk, akarom mondani, kihasználták már. Ennek ellenére nagyon, nagyon szeretjük őt, és biztos vagyok benne, hogy ő is minket.

Az utunk most ésszak-kelet felé vette az irányt, mert várhatólag ott lapul Naraku, aki egy Inuyashával és Sesshomaruval vivott csata közben elég csúnyán megsérült. Az a galád most elbújt valahol, és rettegve várja, hogy én, Shippou a rejtekére bukkanjak!